Somogyi Református Egyházmegye Honlapja

Dr. Petró László - zsinati lelkészi póttag jelölt

2020-10-06 16:29:40 / Konc Gáll László


Tisztelt Választási Bizottság! Tisztelt Lelkipásztorok, Presbitériumok!
Petró László vagyok, a Kaposvári Református Egyházközség lelkipásztora. 1983. november 9-én születtem Nyíregyházán. Teológiai tanulmányaimat Debrecenben, Washingtonban és Heidelbergben végeztem. 2010-ben szenteltek lelkipásztorrá, de előtte már két évig az Egyesült Államokban szolgáltam lelkipásztorként.

Ezt követően öt esztendőt a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközségben voltam beosztott lelkipásztor, majd 2015-től Vámospércsen és 2016-tól Nyírmártonfalván is végeztem szolgálataimat. Doktori címet 2017-ben kaptam a Debreceni Református Hittudományi Egyetemtől, az úrvacsora teológiatörténetével foglalkozó értekezés megvédését követően. 2013-tól vagyok párhuzamosan egy zsinati megbízás értelmében a Luxemburgi Magyar Protestáns Egyház lelkipásztora is, ahol havonta egy hétvégét töltök. 2019. november 1-vel választott meg a Kaposvári Református Egyházközség lelkipásztorául. Feleségem, Edina hitoktató végzettségű, két gyermekünk van, Veronika 3 és fél éves, míg Máté 8 hónapos. Nagy örömmel valljuk magunkat immár kaposvárinak. Somogyba érkezésemkor egy rendkívül barátságos gyülekezeti és egyházmegyei közeg fogadott. Azóta igyekeztem minél több szolgatárssal és gyülekezettel is kapcsolatot teremteni, ugyanis meggyőződésem, hogy kötelességünk tudni egymásról és feladatunk egymásnak a segítése. Megtiszteltetésnek érzem, hogy az egyházmegyei jelölő közgyűlés javaslatot tett a zsinati lelkészi pótképviselő tisztségre. A kaposvári gyülekezet intézményei, a balatonfenyvesi zsinati tulajdonú tábor üzemeltetése és a luxemburgi szolgálat révén számos kapcsolódási pont van az életemben egyházunk Zsinata iránt. Ezért nem teherként, hanem sokkal inkább örömteli kötelességként tekintek erre a szolgálatra. Ugyanakkor talán még lényegesebbnek tartom, hogy értsük és tudjuk a kisebb közösségek életét és nehézségeit is. A Somogyi Református Egyházmegyét igen sokszínű közegnek tartom, amelyet bizonyos vagyok benne, hogy csakis a legnagyobb szeretettel lehet összefogni és képviselni. Így szeretnék jelen lenni a jövőben is ilyen módon az Egyházmegye életében. Hálás szívvel köszönöm meg a bizalmat, Isten áldását kívánom az Egyházmegye valamennyi gyülekezete életére! Szeretettel, Dr. Petró László lelkipásztor Kaposvár, 2020. szeptember 16.